|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.23. 14:43 - |
Járőrözni jöttem ki. Csak remélni merem, hogy Xander nem jár erre-felé. Az a hím... Borzasztó. Amikor utálom, normális. Amikor közelednék bekattan és olyan, mint egy fatuskó. Nem lehet vele normálisan társalogni. Vajon merre lehet? Kit érdekel...
Lassan lépegettem, majd ahogy ezen gondolkoztam, elkezdtem gyorsabban menni. A végén már felrúgtam minen utamba kerülő levél kupacot. Kétségkívül beköszönt az ősz. |
[38-19] [18-1]
-Igen, ez így van, pokol az életük a feketéknek, ez mindegyikkel megtörtént, de vannak olyan dolgok is amik nem, amiről senki sem tud.-fejeztem be.
-Na de térjünk vissza rád. Sajálom ami történt, de nincsenek véletlenek, a testvéred azt akarta hogy menekülj és túl éld, te pedig ezt tetted, ha segítesz neki az is lehet hogy túl élitek de olyan sérülést szenved amitől csak még keserűbb élete lesz, hidd el hogy ő figyel és vigyáz rád, és biztos vagyok benne hogy nem haragszik rád ezért,mert ő is ezt akarta. Hogy hívták a testvéredet?!-kérdeztem rá.
-A hegyoldal....Fogalmam sincs melyik falka lehet ott a vérfarkasok közül... Nem tudod a nevét annak a gyilkosnak?!-kérdeztem érdeklődve.
-Előttem ne szégyelld az érzéseidet, lehet hogy nem látod vagy nem érzed,de más vagyok, nem foglak megvetni ezekért a dolgokért...-néztem rá őszintén. Eléggé átéreztem a helyzetét. |
- Csodálatos... A végén kiderül, hogy minden Feketének meghaltak a szülei, majdnem ő is, majd túl élte, és ide került. Bla,bla,bla... Már kicsit unalmas - reagáltam le a kis meséjét. - Engem meggyaláztak. Elvették mindenem. Nem maradt senkim, és semmim. Miután az az éjszaka történt... Amikor véres gyilkosként lemészárolták a falkámat, csakmert olyanja volt a gyilkosnak. Csak én és a húgom tudtunk elmenekülni. A szemünk láttára fejezték le családtagjainkat, ontották vérüket, szedték szét beleiket. Aztán menekülni kényszerültünk. De a gyilkos nem kímélt senkit és semmit. Hegyoldalon volt a falkatörzshely, ott tanyáztunk a támadás idején. A húgomnak beakadt a lába. Meg kellett volna mentenem. Vissza ke-he-lett volna fo-hur-dolnom... - hajtottam le a nehéz fejem a sírástól, ami fojtogatta a torkom. Feltörtek az emlékek. Most nem gyűlöletet éreztem, hanem mérhetetlen szomorúságot, és szégyent, amiért így viselkedtem. Lehet, hogy ha visszafordulok, nem éltem volna túl, se ő se, de legalább együt halunk meg. De én... Féltem. Ahogy ott nyüszített előttem, és kiabálta, hogy meneküljek, még meg-meg ingott az akaratom, de végül elvesztettem a fejem, hátraléptem kettőt, és lebukfenceztem a hegyoldalról. Futottam, és féltem hátranézni. - De nem tettem... Egyetlen leszármazottként mentem el onnét, és ahol csak jártam, belekötöttem minden vérfarkasba - úgy mondtam ki a szót, mintha égetné a nyelvem. - Majd a mostani Fiyen megállított, nehogy meghaljak, amiért idegesítem őket. Fiyen mentett ki végül, majd látva bátorságom kinevezett maga mellé. Szerettem Fiyent. Bölcs és céltudatos farkas. Csak aztán... Ott volt az a Lindy... Igaz, addig se voltam Alfa, hanem Béta, de ez a szua csak így idepofátlankodott, és alfa lett... Hát persze... - suttogtam már a végét, mert elfogyott minden erőm, és feltörtek a könnyeim. Utálom Demont... Mit tett velem? Sosem bőgtem még közönség előtt. Sosem tudott rólam még senki semmit. Még Fiyennek se meséltem ilyen részletesen semmiről. Szép kis teszt, mondhatom... |
-Hát jó...-belekezdtem.
-Születésem után herc tört ki 2 klánunk között, eléggé utáljuk egymást. A családomból elég sokan elestek, az anyámat is elvesztettem. Apám súlyosan megréült, a többiek pedig elhagyták a lakóhelyünket. Amég apám élt hozott nekem táplálékot,de hamar megtanultam magamnak szerezni. Pár hét múlva apám is meghalt. Úgy döntöttem elindulok egyedül, az életbenmaradás reményében. Kemény tél volt, én pedig egyedül a fél méteres hóba még kölyökkétn nem igazán tudtam vadászni. Majdnem elpusztultam, de akkor végre jött a Tavasz, megtanultam gyorsan és hangtalanul vadászni, lassan felépültem, egyre nagyobb lettem, és vándoroltam tovább. Egyszer az emberek megtaláltak és rám támadtak,azóta hordom a sebeimet. Kiszabadultam nagy nehezen ,megerősödtem, és eljöttem ide.-elhallgattam. |
- Haha - nevettem föl ironikusan - Milyen pozitív és optimista hozzáállás... "máshogy fogunk egymásra tekinteni ha megtudjuk mennyit is szenvedtünk az élet során" - kezdtem mély hangon egy szemforgatás kíséretében. - De legyen. Kezd te... |
-Azt ne feledd,hogy a Vérfarkasok közül 5 fő klán van, ebből 3 rossz, nem feltétlenü az én családom votl az aki esetleg valami szörnyűséget tett.-magyaráztam.
-Rendben,de a hozzájárulásod is kellene! Mesélsz magadról,elmondod az életed eddigi szakaszait,és én is,és hidd el,máshogy fogunk egymásra tekinteni ha megtudjuk mennyit is szenvedtünk az élet során, rá fogsz jönni hogy nem is vagyunk annyira különbözőek az életün szempontjából.-mondtam majd elhallgattam,vártam hogy belemenjen és esetleg elkezdje. |
- Tettek, amit nem lehet megbocsátani - léptem föl. - Bennem elveszett minden a vérfarkasokkal kapcsolatban - közeledtem felé. - De mutasd, tesztelj, ha annyira akarod! - álltam meg közvetlen előtte, és mélyen belenéztem a vérvörösen csillogó szemeibe. |
-Á, értem. Talán tettek ellened valami rosszat? -kérdeztem. -Pedig egyáltalán nem olyan rosszak,mint azt hiszed, a kinézet nem minden, ha megismered valakinek az igazi énjét akkor döntsd el hogy tényleg rossz, vagy sem! Sőt, van egy ötletem,hogyan teszteljük, vagy hogyan mutassam meg ezt! Benne vagy ?!-nem adtam fel továbbra sem. Volt a nőstényben valami különleges,valami más, olyan kis tüzes volt és nem félt kimutatni az érzéseit, illetve az utálatát sem. Elmosolyodtam halványan. |
Kifújtam a levegőt, majd lendülettel ledobtam magam ülésbe.
- Milyen igazad van. Semmi kedvem vérfarkasokkal "ismerkedni". - Nem volt. Mert az a mérhetetlen harag ellenük nem engedte. |
-Neharagudj, nem akartalak megsérteni, viszont te sem tudsz rólam semmit, nem is állítom hogy meg akarsz ismerni, nem is kényszer,csak gondoltam jobb lenne kicsit megismerni egymást...-tettem egy lépést hátra. Ez a nőstény nem tudja milyen vagyok valójában,rá kell vezetnem hoyg nem vagyok rossz. |
- Nagyon köszönöm, hogy gondoltál arra, hogy megkérdezd, mi van velem, de mivel nem tudsz rólam semmit, se a helyzetemről, ne kezd el gyanúsítgatni, hogy nálam mi megszokott, vagy mi nem! - vicsorítottam rá vissza. |
-Akkor forrj tovább magadba, de legalább volt valaki, aki törődik a falkatársával, és hogy mivan vele. Azért mert más vagyok máshogy is kell velem bánni ? Vagy ez nálad megszokott ?!...-forgattam a szemeimet, próbáltam hatni rá egy kicsit hogy észhez térjen. |
- Mi van akkor, ha nem tudhatnád meg? - húztam föl az egyik szemöldököm, a mondat pedig kissé számonkérő volt, nem meglepett. Nem értem, rögtön idejön valaki-aki nemdebár vérfarkas-és rögtön öntsem ki neki minden gondom-bajom? Jó, oké, hogy falkatag, meg minden, de azért mégis... |
Kissé összehúztam a szemöldökömet.
-Én is örülök.-folytattam kissé halkabb hangon,majd félre néztem,még kissé én éreztem magam kellemetlenül,de akkor sem adom fel.
-Meg tudhatnám miért dühöngsz?-próbáltam közelíteni. |
Hirtelen egy hang ütötte meg a fülemet. Tudtam, ki volt az, de mégis hirtelen ért. Fújtatva fordultam az illetőhöz.
- Tudom - nyögtem ki a legelső gondolatot, ami eszembe jutott kellő pillanatban, és bár eléggé bunkónak tűnhettem, jelenleg nem érdekelt. |
Tőlem nem messze egy idegesnek tűnő nőstényt pillantottam meg. Valahogy éreztem hogy nagyon feszült és elég sok gondja lehet akár másokkal akár a saját életében is. Közelebb merészkedtem, azzal a céllal hogy kicsit megnyugtatom és megpróbálom megismerni, talán megkedvel.
Lassú,óvatos,de mégis magabiztos léptekkel haladtam felé.
-Helló! Demon vagyok!-mutatkoztam be röviden, és megálltam mellette néhány méterre. Nem akarta ráijeszteni, azt éreztem segítenem kell neki,mintha tudtam volna hogy esetleg az én fajtámmal van gondja. Elhatároztam neki hogy megmutatom hogy a külső és az agresszivitás nem minden, ismerje meg a valódi énjét is a farkasoknak. |
Egyszercsak megismertem egy szagot. Olyan... ismerőset. Már tudom is honnan ismerem. Lindy hozta ezt a farkast, meg egy másik nőstényt, aki már elhagyta a völgyet. Vérfarkas. Vicsorogni kezdtem. Hisz ez nem akármilyen. Ez mágikus. Ez démonibb, mint a többi. Utálom. Lindyt is. Ő is olyan sátán fattya. Fiyent is, amiért beengedte őket. Xandert is. De ez természetes. Ghostot is, a másik alfát, azért, amikor megállította a szukáját, amikor összecsaptunk. Devilt is. Azt a nőstény ördögöt. Brr... Lassan megutálok mindenkit.
Miközben dühöngtem, észre sem vettem, hogy elkezdtem csapkodni a faleveleket, és szálltak mindenfelé. |
Untam már magamat, úgy véltem itt semmi érdekes nincs. Talán jobb lenne odébb állni, és máshol keresni menedéket. De mégsem hagyhattam el ezt a helyet,valami nem engedte. Sétára indultam hogy kitisztuljon a fejem, a falkával nem igazán tartom a kapcsolatot,ezt is jó lenne helyrehozni....A Rét határán sétálgattam,rengeteg szagot éreztem. Figyelni kezdtem s mentem tovább. |
Járőrözni jöttem ki. Csak remélni merem, hogy Xander nem jár erre-felé. Az a hím... Borzasztó. Amikor utálom, normális. Amikor közelednék bekattan és olyan, mint egy fatuskó. Nem lehet vele normálisan társalogni. Vajon merre lehet? Kit érdekel...
Lassan lépegettem, majd ahogy ezen gondolkoztam, elkezdtem gyorsabban menni. A végén már felrúgtam minen utamba kerülő levél kupacot. Kétségkívül beköszönt az ősz. |
[38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
