|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.24. 18:55 - |
Unatkozva feküdtem a fűben, egy fűszálat piszkálva. Elmerengtem, vajon miért vagyok itt, ahol most. Mi ez az egész? Ki az a nagy termetű fekete királynő, akit ha meglátok, késztetést érzek, hogy meghajoljak. Mi ez a völgy, hol dúsan zöldül a fű, és vadban gazdag? Ki ez a két falka, akik szigorúan, mégis békésen élnek egymás mellett?
Kérdésekkel bombáztam elmém, amikre még magam sem tudam válaszolni. |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
-Szia..-mosolyogtam,s már el is tűntem.
(akkor ezt lezártuk,vagy nem ? xD holnap folytathatjuk ah akarod) |
- Szia! - sóhajtottam mosolyogva. Azt hiszem, éjszakára a barlangban fogok tanyázni. |
Ásítottam egy nagyot.
-Elteszem magamat holnapra. Reggel itt találkozunk,most mennem kell..-igazából sehova sem kellett mennem,de visszamentem az erdőbe aludni,ma egyedül kellett töltenie az éjszakát,hogyha valamit szeretne próbálja ki nyugodtan. |
- Nem tudom... - ráztam a fejem. Kicsit túl sok volt ez mára. |
-De mennyire.-mosolyogtam.
-Akarsz valamit csinálni?-kérdeztem. |
- Igazad van - mondtam elgondolkodva a jelmondatát. Sokáig vízhangzott még a fejemben. |
-Ó ne aggódj,itt nem is lesz...-elmosolyodtam.-Nekem az egész életem egy nagy kaland volt,de ha jól belegondolok inkább a veszély...Van egy dolog,amit örök életemben mondogattam..."Sosem féltem a haláltól,csak attól hogy nem próbálom meg"...ez lett a jelmondatom..-meséltem. |
- Sok minden történhetett veled... - néztem Devilre. - De mostanság vadban nincs hiány, ugye? - mosolyogtam a példájára utalva. |
| -Igen...itt ne olyan idegességre gondolj hogy "Neee,nem tudok vadászni" vagy ilyesmi..Olyanokra gondolok mint amikor a falkán belül van veszekedés vagy valami más nyugtalanító dolog történik. Emlékszem arra amikor még nem itt éltem és bosszúból megtámadtam az embereket,ők is támadtak,szét lövöldöztek,saját véremben úsztam. Az volt a legdurvább ami történt velem.-elhallgattam,jó volt ezekre visszagondolni,de akkor komoly harcok folytak az emberek és köztem. |
- Szóval ezek akkor jelentkeznek, ha ideges vagy? - ültem le. |
-Elég a elmondom én miket csináltam ha ideges voltam. Az első,amikor már kifejlett rendesen az állkapcsom,egy fa törzsére ráharaptam,és gyökerestől téptem ki a földből,majd mint egy botot,elhajítottam. A másik az amikor felmentem a hegyekbe a bölényekhez,vérfarkasként szintén,és kergettem őket,és amikor nekem támadtak egyszerűen letéptem a fejüket...Ez volt a gyilkos korszakom,most már nem vagyok annyira vérszomjas,de persze még mindig tudok teljesiteni...-nevettem. |
- Van még más is? Mint például? - húztam föl a szemöldököm ugyanolyan mosollyal. |
-Tudom jól milyen, és még a legjobb dolgokról nem is tudsz!-ravasz mosoly húzódott a számra. |
Mosolyogva lefékeztem. Régen éreztem már magam ilyen jól.
-Ez nagyon jóóóó - örvendeztem. |
-Lassan megszokod!-mondtam majd én is kifutottam a rét kellős közepére. Régen száguldoztam,sőt rájöttem hogy kezdek felhagyni a botrányos életmódommal,jól esne egy kis nosztalgia,de nem tehetem meg bármikor. |
- É-érdekes volt... A zsibbadt fájdalmat még mindig érzem, de már csillapodik - válaszoltam, majd bólintottam. Megfeszítettem a mancsaim, majd elrugaszkodtam és futni kezdem. Nőtt a gyorsaságom és az egyensúly érzékem is. A nagy réten nagyon király volt futkosni. Elkezdtem átugrani a kisebb bokrokat. |
-Ugye nem volt vészes ? Vagy fájt?-utaltam az átváltozásra.
-Próbáld ki milyen gyors vagy...- |
Olyan távolinak tűnt Devil hangja. Lassan bólintottam, majd elfordítottam a fejem. Ott ült mellettem. Viszont most nem úgy tűnt, mintha a két farkas között három év lenne. Magasabb volt ugyan, de nem sokkal. Alig kellett megerőltetnem magam, hogy a szemébe tudjak nézni, mint máskor. |
Kihúztam magam,úgy ültem a magas fűben akár egy kecses úrihölgy. Csakhogy cseppet sem vagyok az ha Vérfarkas vagyok. Crudelisre néztem és elkezdtem vigyorogni,majd mellé sétáltam, Természetesen így is nagyobb voltam nála,de nem sokkal.-Szép...- |
Csöndben, mégis gyorsan lépegettem a selymes füvön. Ott voltak. Messze egy kicsit, legelésztek gondtalanul. Erre kajánul elvigyorodtam. Nem tudják, mi jön majd. Hangtalanul futni kezdtem. Ugrottam a bokrosból, az egyik szarvas fő erére koncentráltam a nyakánál. Elöntött a vérengzés, a szemem pirossá, nem, vérvörössé vált. Zsibbadt fájdalmat éreztem a végtagjaimban és a gerincemnél. Ráugrottam a bikára, a többi pedig menekülni kezdett. Álkapcsommal ragadtam meg a nyakát, átroppantottam az ott lévő csontjait és a légzőcsövét is, ezzel az agya nem kapott levegőt. Ránzigáltam rajta párat, mire a feje agancsostul lejött és patakzott a vér. Tépőfogammal a húsát szedtem szét, és hajítottam mindenfelé. Körülöttem mindes piros a vértől és a húscafatoktól. Furcsa érzés volt... Mintha nyújtófát húzogatnák a csontomon, de a zsibbadt fájdalom enyhítette ezt. Bosszúra voltam éhes, nem a szarvasra. Kitört belőlem minden fájdalom és bántás, magány, amit kiskorom óta kapok. Felismerhetetlenséggé cincáltam a szarvasbikát, lehetetlenség lett volna megmondani, mi volt halála előtt. Zihálva vettem a levegőt és egy helyben álltam. |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
