|
Témaindító hozzászólás
|
2016.10.29. 20:43 - |
Nexus
Végre kipihentem magam a hosszú út után. Egy különös, ám annál gyönyörűbb erdőben keveredtem. Olyan megnyugtató és békés volt. Nem érzékeltem mozgást, mégis annyi életerő vett körbe. |
[24-5] [4-1]
Valentine
Kikerekedett szemmel bámultam a feketére. Szóval csak ennyi az egész. Nem kell ide parancs, csak egy szimpla kérés, és az alattvalóid mindent előbb teljesítenek, mert azt hiszik, hogy ez az ő akaratuk is.
Jó, persze, szerintem a nőstény nem pont ezt akarta érzékeltetni, miként lehet valakit az uralmad alá vetni, de végülis ez így van, nem? Komprumisszum-kötés, és behódol neked a világ.
- Induljunk - bólintottam neki, majd megindultam, immár mellette. Még a végén újra eltűnik nekem, azt meg nem szeretném.
- Hát... valamelyest igen. Fogjuk rá. Mert pontosan honnan jöttél, vagy... ki vagy te pontosan? - kérdezte újra. |
Nexus
Komoly mosolyom és egy apró fejbiccentéssel fejeztem ki őszinteségem. Tudtam, hogy ez nem vicces, és azt is, hogy ő is tudja. Bizonyára csak meglepődött. Félreálltam az útjából és előre engedtem, hogy mutassa az utat. - Ahogy megígértem. - mosolyodtam el félszegen. - Induljunk. - több se kellett, elindultunk kifele az erdőből. Most már egy fokkal közvetlenebb volt velem, ami jó jel volt számomra. - Te hiszel a véletlenekben? - törtem meg a már-már kínossá váló csendet. - Mert én nem. Szerintem mindennek oka van. Annak is, hogy itt találkoztunk, annak is, hogy éppen ma, és annak is, hogy.. Mi találkoztunk. Te vagy az első személy, akivel itt összefutottam. - tettem "vallomást". Milyen érdekes! Így megnyíltam?! Talán ez történik, ha nem küzdünk az erdő ereje ellen. Nem befolyásolni akart, csak megnyitni. Roppant kedves módon érte el. Ki akart készíteni, hogy rájöjjek, nincs értelme az érzések elleni harcnak. De, most mégis honnan kellett volna tudnom? Eddig érzéseim se nagyon voltak, hála... ah, mindegy. Vezetőm reakcióját vártam inkább az elmondottakra. |
Valentine
Nagy nehezen kiszedtük a karmaimat a fából, én pedig ekkor mérhetetlen kíváncsisággal figyeltem a nőstényt, mivel értem el, hogy lejöjjön.
Azzal, hogy megnevetettem?
- Ez komoly? - nevettem el magam. - Ennyi? - néztem rá őszintén, majd újra kitört belőlem a nevetés. Talán igaza van. |
Nexus
Oké, elismerem, majdnem. De mégse. Nevetve csavartam egyet a farkamon és már kint is volt a szájából, hisz nem harapott rá erősen. - Erre semmi szükség. - mondtam és egyszerűen leugrottam a fáról, nagy puffanással a földre érkezve, természetesen lábra. Felugrottam a fára, és segítettem neki lemászni onnan. Megvártam, amíg stabilan megáll a talpán, majd belenéztem a szemébe. - Nem azt mondtam, hogy szedj le onnan, hanem hogy érd el, hogy MAGAMTÓL döntsek úgy, hogy lemegyek hozzád. És tudod mivel érted el? - láttam a tekintetében, hogy tényleg nem tudta, mit tehetett, amivel elérte, valószínűleg ez elhanyagolható tényező volt számára, nekem viszont kulcs fonosságú. - Azzal, hogy megnevettettél. Életemben talán először nevettem egy igazán jóízűt. - mosolyogtam félszegen. Kíváncsi voltam, erre most miképp reagál. |
Valentine
Az arcom elborult, jeges pillantásokat küldtem a fán lévő nőstény felé. De viszont ez a szerelem erdeje, így eléggé hülyén veszi ki magát, hogy itt marjuk egymást.
- Ha sikerül elérnem? Na várj csak - morogtam, majd ugortam egyet, fogaimat csattogtatva, hátha el bírom kapni a lompos farkát, de nem voltam hozzá elég magas, így olyan hatalmasat sem tudtam ugrani. Ekkor a fára ugrást választottam, ugrottam, majd körmeimet belemélyesztettem a fa törzsébe. Aha. Majdnem. Történetesen kihúzni már nem tudtam, viszont elértem a nőstényt, így a farkát megragadva húzni kezdtem.
- Djere löh... - mondtam neki, bár így a szavak valami értelmetlen katyvaszt alkottak, de reméltem, ki tudta venni a "Gyere le" vezényszót.
|
Nexus
Csak kuncogni tudtam rajta. Ha látta volna a fejét.. Oh.. - Elnézést, tán sikerült meglepnem az örököst? - mondtam némi iróniával a hangomban, majd kuncogtam egyet. Szóval ilyen érzés, mikor csípkelődünk, jó érzés! - Tudod, nem épp illedelmes dolog csak így elhagyni egy farkast akit mellesleg vinni akarsz valahová. Nem épp alfához méltó. Igazán tiszteletre bírhatnál, de ha így folytatod, jó úton haladsz, hogy az ellenkezőjét érd el nálam. - okítottam végre én egy kaján mosollyal. Most végre visszavághattam, és úgy határoztam, ha ilyen fontos neki, hogy elvigyen ez elé a bizonyos Ghost elé, akkor tegyen érte. - Tudod mit? Ha sikerül elérned, hogy lemásszak hozzád, akkor veled megyek, egészen az alfád színe elé. - néztem rá továbbra is kaján mosollyal a pofámon, várva a reakcióját. |
Valentine
Dudorászva haladtam, teljesen belefeledkeztem abba a gondolatba, hogy vajon Drag most mit csinálhat, amikor... eszembe jutott a kis rabom. Hát persze. Hátat fordítok, és lelép! Ezért egyezett bele rögtön abba, hogy elvigyem. Gratula, Val, te is tudsz alfát játszani, ha még egy egyszerű vándor se teszi, amit akarsz... így legyél te a jövőben alfa...
- NEXUS!? - vakkantottam föl, sarkon fordulva, amikor észrevettem egy fán üldögélni. Hát oda meg hogy jutott föl? - Tudod, nem valami szép dolog ezt tenni egy falka örökösével. Gyere le szépen, és menjünk el Ghosthoz. |
Nexus
Furcsa volt számomra ez a nagy csönd. Túl furcsa. Rosszat sejtettem. Ráadásul azt sem engedte, hogy mellé érjek, viszont azt se hagyta, hogy nagyon lemaradjak. Mi van ezzel? Úgy éreztem, ő is furcsál valamit, de ez érthető. Untam már ezt a kellemetlen csöndet, valamint azt, hogy valami nincs rendben. Nagyon nincs. A közelben egy nagyobb bokor helyezkedett el egy magas fa tövében. Épp elég közel haladtunk el mellette, hogy mögé osonhassak, és onnan pedig fel az igen csak meredek fára. Minden tudomásom szerint a farkasok nem képesek fára mászni, de úgy tűnik, volt némi haszna a múltbeli kiképzéseknek. Arra képeztek, hogy képes legyek bárhogyan és bárhonnan támadni, köztük a fáról is. Kíváncsi voltam, föltűnik-e neki, hogy elhagyott valamit, vagy inkább valakit. De nem is bántam, ha nem. Túl unalmas volt már a végére a társasága, nem mondott semmit, nekem se volt mit, és éreztem benne némi ellenszenvet, de az is lehet, hogy ez csak az álca. Kényelmesen elhelyezkedtem egy nem épp vastag, ám annál erősebb ágon, és csak néztem, ahogy gyanútlanul tova halad. Kíváncsi voltam, feltűnik-e neki a "hiányom". Innen már látni lehetett az erdő végét, így már magamtól is kitalálok. Éppen eleget szolgáltam már másokat, ideje, hogy független legyek. |
Valentine
Csak bólintottam, majd sarkon fordultam. Néha-néha hátrasandítottam, hogy követ-e, de sosem engedtem, hogy mellém, velem egyhuzamban lépkedjen. Igazából meglepett a mindennevű ellenkezés hiánya, gondolom gőze sincs arról, hogy amúgy mi történik a Völgyben. Bár nem hiszem, hogy most kezdenék el idegenvezetőt játszani...
|
Nexus
Felcsillant bennem a remény, mikor utánam kiáltott, az azonban eléggé zavarba hozott, amior azzal jött, hogy az erdő belseje felé haladok. Éppen nekiálltam volna magyarázkodni, de ő folytatta. Egyszerűen képtelenség kiigazodni rajta. Egyszer ilyen, egyszer olyan. Mikor épp kezdem azt hinni, hogy kedves, hirtelen bunkóvá válik. Nagyszerű.
Oké, menjünk az alfájához, de.. Kém, én? Mi? Nem tudtam, miért kell így körbeszaglászni, de ha így jó neki.. - Akkor induljunk. -szólaltam meg, és megvártam, míg elindul a megfelelő irányba, amerre követhetem. |
Valentine
Miközben beszélt, kényelembe helyezve magam leültem, úgy hallgattam valami Célről hadoválva. Viszont talán a Cél érdeke miatt olyan, amilyen, ahogy ő is mondta. Az ötödik klán sosem látott tagja, akiről apáék olyan sokat beszéltek, és a remény már kezdett meghalni bennük iránta.
- Várj! - kaptam a farka után, miközben felpattantam, és utána iramodtam. - Lásd be, nem tudsz erről a helyről semmit. Ezt az is bizonyítja, hogy elkezdtél befelé benni az erdőben, amikor itt nem sok keresni valód van, vagy tévedek? Viszont ha van valami célod, nem hagyhatlak itt. Bocsáss meg, amiért nem rögtön tisztáztam a dolgokat, és szóba elegyedtem egy magadfajtával - vigyorodtam el, heccelésképp, de az ábrázatom rögtön komor lett. - Nem tudjuk ki vagy, ezért velem kell jönnöd. Az alfánkhoz. Ki tudja, kém vagy, vagy mi - álltam elé, körbeszaglásztam, és bár ellenséges illatot egyáltalán nem éreztem rajta, mint amit Secreten, azon a a napon, de hagy higyje csak, hogy ő most nagyon nagy bajban van. |
Nexus
Nem tetszett a hangsúly, sem amit mond, a cinizmus szinte tapintható volt a szavaiban. - Nézd, nincs szükségem az okító órádra, épp elég ideig irányították az életem, mintha csak holmi tárgy volnék. Épp elég olyan dologgal tömték a fejem, ami elnyomott bennem fontos dolgokat, mindezt A CÉL érdekében. - sajnos későn jöttem rá, mennyire kiemeltem egy-két szót, ami így árulkodó volt számára. A kérdéseit kikerültem, ugyanakkor mégis mindenre választ adtam. Kiborultam, mégis én éreztem kellemetlenül magam, de nem kértem elnézést, ő kezdte. Jézusom, mintha fél éves kis kölykök lennénk. Bár nem számítunk még éppen felnőtteknek sem, sőt. - Sajnálom, de a múltamat elvették tőlem, nem hagyom, hogy a jövőmmel is ez történjen. - és vége volt. A befolyásolásnak vége. Már nem éreztem magam rózsaszín ködben, már nem kellett meggondolom mit mondok, mert mostmár "Ami a szívemen, az a számon" törvény lépett életbe. Megindultam lassú léptekkel felé, majd előtte egy pillanatra megálltam, utoljára a szemébe néztem, s elhalattam mellette. Okvetlenül is végig húztam rajta a farkam, ez a vita ellenére is egy hangyányit a szimpátia jele volt. Remélem hasonlóképp gondolja. |
Valentine
- Nagyon eltévedhettél az idefele vezető úton. Nem láttalak még eddig sosem. Ötödik klán, ugye? Az én vérvonalam a harmadik klánhoz vezethető vissza - tájékoztattam, miközben továbbra is vizslattam őt. - Nem tudod honnan jöttél? Ha nincs múltad, nincs jövőd se. Nem állsz biztos lábakon. A szél bármikor felkaphat, Nexus - okítottam. Nem nagyon tetszett a válasza, elvégre mi az, hogy nem tudja honnan jött? |
Nexus
Oh, hál' isten, ő is megszólalt okvetlenül. Vagyis, persze, ez nem jó, de legalább nem vagyok ezzel már egyedül. Bár a mondata nem volt épp bíztató, valamire ő is gondolhatott, és az ezt megelőző gondolatai nem kerültek nyilvánosságra. Nem is törtem a fejem sokáig rajta, ugyanis ismét megszólalt. Ekkor viszont már valóban hozzám szólt. Nagyot nyeltem, ahogy bemutatkozott. Olyan magabiztosnak tűnt. De úgy döntöttem erőt veszek magamon, és követem határozottságának példáját. - Távolról, de hogy honnan, pontosan én sem tudom, de nem is érdekel. - hangomban érezhető volt az, hogy van valami, amit nem árulok el, de nem azért, mert vele van bajom, hanem mert nem szívesen emlegetem fel a múltat. Azon vagyok, hogy feledésbe merüljön. És az, hogy milyen vérvonalból származom, egyelőre nem kötöm az orrára, max, ha rákérdez, vagy olyan információval lát el magáról, vagy a helyről, ami felér az én vallomásommal. |
Valentine
Nem ő mondta? Ember, ezzel meg mi van?
Értem én, hogy luv erdő ide vagy oda, de én nem hiszek a legendákban. Legalábbis a nyálas legendákban nem. Igazából tök szép ez az erdő, még így, havasan is, és az illat is dob a hangulaton, itt tényleg könnyű szerelembe esni, de... - Pont ebbe?
Heh? Kimondtam hangosan is?
Most rajtam volt a sor, hogy nyeljek egyet. Amúgy egy külső szemlélőnek tök arik lehetünk, elbeszélgetünk itt magunkkal, külön-külön.
- Valentine vagyok, Ghost és Selly fia, a Danger Night falka örököse. Honnan jöttél? - húztam ki magam. Jobb ilyenekről társalogni, mint mondjuk másról. |
Nexus
Olyan furcsa, kellemetlen érzés fogott el. Ez lenne az, mikor valaki zavarba jön?! Bizonyára, azok után, amiket csináltam. Rá se mertem nézni az ismeretlenre, bár sejtettem, milyen képet vághatott. Nem nagyon mertem megszólalni, ezek után már nem. Féltem, hogy csak még rosszabbá teszem a már így is rossz helyzetem. De muszály volt, az erdő beszélgetésre késztetett, és egyre kevésbé tudtam neki ellenállni, de talán épp ez a gond. Ha hagynám, hogy mi lesz, talán.. Áh, feletsük el. Inkább a válaszon kedztem agyalni. - Még új vagyok és... azt sem tudom merre járok, de csábító itt minden. - amikor ez elhagyta a számat megkönnyebbültnek éreztem magam, aztán megráztam a fejem, és magamhoz tértem. - Eeeezt nem én mondtam! - kedztem bele. ~ Ugyanmár Nex, erős vagy, állj ellen! ~ bíztattam magam. - Aaaaazaz hogy, nagyon szép ez a hely.. Természetesen így értettem. - nagyot sóhajtottam, most már azon kívül, hogy idiótának tért, még skrizofénnek is. Remek. Köszi Szerelem erdeje. |
Valentine
Nos, ez a nőstény bizonyára komplett idióta...
Végignézve, ahogy magában beszélt, meg majd' összetörte magát itt előttem, mindenkinek ez jutott volna eszébe. Félig felhúzott szemöldökkel vizslattam, majd megszólaltam.
- Nem zavarsz. Ha zavarnál, nem várnám el, hogy te menj el. Kérdezés nélkül lelépnék. Meg amúgy is, ez szabad terület. Gondolom nem csodálkozol rajta. - Az utolsó mondatot ilyen ironikusnak akartam, bár ezzel a fapofával közölve nem biztos, hogy átjött neki. Mindegy is. |
Nexus
- Öm, semmi.. Ne haragudj. Csak véletlenül tévedtem ide és... - elakadt a szavam. Belenéztem a szemébe, ő az enyémbe és nem jött ki több hang a torkomon. De megerőltettem magam, elkaptam a tekintetem, és még gügyöktem valamit, hogy ne tűnjek komplett bolondnak a kb. velem egykorú hím szemében. - Ha zavarok, elmegyek.. - majd alig hallhatóan hozzátettem - Ha kijutok innen, illetve kiengednek... - nem tetszett ez az erdő. Azaz hogy, nagyon is, de amit művel, az nem vicces. Az érzelmekkel nem szabad játszani. Pff, mintha sokat tudnék az érzésekről. Elintézték, hogy ne legyenek nekem. Így még rosszabb a dolog. És ő ezt hogy érthetné meg. Sehogy. Nem ismer. - De tehetne érte.. - Mivan? Megint? Ó, az isten áldja meg ezt a helyet. Főleg mivel inkább megátkozva van. - Amúgy.. Nexus vagyok.. - engedtem a csábításnak és röviden bemutatkoztam. Próbáltam megmozdítani a lábam a fagyos, ám mégis vöröslő avarban, hogy odébb menjek. Ki tudja kinek a territóriuma ez, nem akarok balhét, végülis én vagyok itt a "betolakodó". Szipogtam egy picit, majd egy nagyot tüsszentettem. A sok illat, a hideg összejátszott ellenem. Mintha nem lenne elég az erdő ereje. Hurrá. Kis híján belefejeltem a talajba, aztán ahogy tovább mentem majdnem egy fába. Megdörzsöltem a mancsom segítségével az orrom, és tova tántorogtam, bár messzire nem jutottam, ugyanis késztetést éreztem arra, hogy leüljek, és ez meg is történt. ~ Hát nem tudsz veszíteni? ~ néztem körbe az erdőben morcosan. |
Valentine
Én álltam, ő állt. Hosszasan csak néztünk egymásra, én néztem őt, a fekete valóját, ahogy kitűnt a fagyott erdőből. Érdekes, hogy attól függetlenül, hogy tél van, a vörös szirmok és az illatok ugyanúgy körbe lengik a helyet.
- Mi mi? - kérdeztem tőle, amikor egyszercsak megszólalt. Istenkém, ezekben a pillanatokban ezerszer végiggondoltam, hogy mit mond, vagy hogy ki fog először szólni, csak ilyen indításra nem. |
Nexus
Sokáig csak szemeztünk, egykünk sem mert lépni a másik felé. Nem mert, vagy nem akart. Nem tudom, ez az erdő összekuszálja a gondolataim. Jobban belegondolva, a dajkám mintha már mesélt volna egy varázslatos erdőről, a vérvörös, a szerelem színe, és itt megtaláljuk az igazit. El sem hiszem, hogy ez az erdő is itt va ebben a völgyben. Vajon ő honnan tudhatott ezekről?
Mindegyis, most a másik fekete mágia a fontos, azaz.. Dehogy fontos. Hogy mondhatok ilyet? Nem is ismerem? Nem is akarom? Vagy igen? Ez az erdő talán rejtett vágyakat hoz a felszínre? Vagy csak egyszerűen soha nem létezett érzéseket kelt bennünk? Akármi is ez, ki kell jutnom innen. De.. Talán mégse akarok. Ah, már megint kezdődik. Inkább hangos gondolataimról úgy vontam el a figyelmem, hogy a vörös avarban tettem egy, meg még egy lépést az ismeretlen felé. A szemében neki is ugyanúgy a zavarodottság tükröződött. Talán nem kéne odamennem. Félek az erdő bezavarna. De muszáj odamennem,hisz érdekel! - Várjunk.. Mi? - hupsz.. Ezt kimondtam hangosan? A fenébe is, hagyd abba Nex, térj magadhoz! |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
